ünnepi hangverseny zsinagógánkban – héber témákra

Az Óbudai Zsinagógában tavaly első ízben megtartott szimfonikus koncert elsöprő sikerét követően szeptemberben ismét komolyzene költözik a Duna-parti zsinagóga falai közé.
E különleges összeállítású műsorral emlékezünk meg a legnagyobb norvég zeneszerzőről, Edvard Griegről, születésének 180. évfordulóján.
Szergej Prokofjev: Nyitány héber témákra
Goldmark Károly: Sába királynője – balettzene
Edvard Grieg: Peer Gynt – I. szvit
– SZÜNET –
Edvard Grieg: a-moll zongoraverseny
Szóló: Villányi Dániel zongoraművész
Vezényel: Szennai Kálmán
Közreműködik: Duna Szimfonikus Zenekar
Grieg, bár nem volt zsidó származású, s francia sem, ám a világraszóló antiszemita koncepciós per, a párizsi Dreyfus-ügy kapcsán kifejezett, személyes áldozatokkal aláhúzott tiltakozása mégis méltóvá teszi minden humanista elismerésére, származástól és felekezettől függetlenül.
Grieg, a zeneszerző pedig egyenesen zseniális, így több, mint helyénvaló, hogy művei ortodox zsinagógában is elhangozhassanak, a koncert műsorát kitevő kiemelkedő „kollégái” társaságában.
Gyere és éld át velünk ezt a varázslatos zenei utazást!
📅 Időpont: 2023. szeptember 03. 19:00
📍 Helyszín: Óbudai Zsinagóga
Ne hagyd ki ezt a különleges estét, ahol a zene és kultúra találkozik egy gyönyörű és különleges helyszínen!
Jegyek korlátozott számban elérhetőek, így érdemes minél hamarabb lefoglalni a helyedet!
További információk és jegyvásárlás: https://zsinagogakhete.hu/szimfonikus-hangverseny/
zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA