Új helyszín, új program: elindult az Alefkids évad
Az Alefkids ettől az évtől kitör a vasárnapi iskola keretei közül, térben és időben egyaránt. A már megszokott óbudai helyszín mellett már Debrecenben is várják vasárnaponként 10-12 óráig a gyerekeket. Kézműves foglalkozások, játékos héber tanulás és ismerkedés a zsidó élet alapjaival – ezzel és még sok meglepetéssel készül minden héten Faigen Smuelrabbi és Riki. A debreceni csoport életét az Alefkids Debrecen facebook – oldalon lehet nyomon követni.
Zsinagógánkban a nyáron gyönyörű új játszószobával bővült az Alefkids központja. A megújult helyiségekben a már megszokott időpontban indulnak október 1-től korosztályos bontásban a programok.
A vasárnaponként 10-12-ig tartó vasárnapi suli mellett mostantól hétköznap is zajlik majd az élet a Lajos utcai zsinagóga gyerekbirodalmában. Alefkids (talmud-tóra) chéder néven hétfőnként és csütörtökönként zsidó napközi indul, ahol az iskolás gyerekek a leckeírás és uzsonnázás mellett angolul is tanulhatnak és megismerkedhetnek a vallás alapjaival. „Ez egy új program, ezért nagyon rugalmas” – tudtuk meg Hurwitz Dvora rebbecentől, az Alefkids vezetőjétől – „Az angol tanfolyam beszédközpontú, élményalapú oktatás lesz, a vallási tanulmányokkal az EMIH hittan programját követjük, Herrman Judit tankönyvsorozatát használva.”
Hetente két napon 15:30-18:30 között előzetes bejelentkezés után várják a gyerekeket az Alefkids szakértő pedagógusai és ifjúsági vezetői. A napközi 1000 Ft-os napidíját az első hónapban elengedik!
Az óbudai csoport életét az Alefkids facebook – oldalán lehet nyomon követni.
Jelentkezés és további információ:
alefkids@zsido.com
ÓBUDAI ZSINAGÓGA
Cím: 1036 Budapest, Lajos utca 163.
Tel.: +36 30 396 9020
info@obudaizsinagoga.hu
NYITVATARTÁS:
hétfőtől - péntekig 9-14 • szombaton zárva • vasárnap előzetes megbeszélés alapján idegenvezetőnk rendelkezése áll
Egyházi technikai szám: 1287
Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány, adószám: 19663038-1-42
Adomány: 13597539-12302010-00031397
© 2019 • EMIH által fenntartott imaház