És így indult el a haszidizmus…

Ki volt a Báál Sém Tov? Csodatevő hírében állott, aki minden zsidót egyformán szeretett és mindent megtett a szegényekért, elesettekért is.

Az oktatásba fektetett munka megtérül

A TEV oktatási programjairól, tapasztalatairól Lefkovics Zsófiát, az alapítvány oktatási szakértőjét kérdeztük.

Nyitott zsinagógák éjszakája

Zsinagógánk is várja látogatóit a Múzeumok Éjszakája „Nyitott Zsinagógák” program keretében, június 25-én szombaton este 22:00 órától.

Sávuot a Tóra adás ünnepe

Sávuotkor megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról. Idén 2016.06.11. szombat estétől - 2016.06.13. hétfő estig.

Jogerős ítélet

Jogerősen elítélték azt a nyolc személyt, akik korábban egy Köves Slomót terrorizmussal vádoló képet terjesztettek.

Vizsga a Bárhesz Akadémián

A magas színvonalú képzést bizonyítja, hogy a tananyag az utolsó morzsáig elfogyott.

Rabbi és bíboros párbeszéde

A bíboros hangsúlyozta, hogy a zsidóság mint vallás feltétele a kereszténység létének.

Megújuló zsinagógák Magyarországon

Egymás után újulnak meg a korábban elhagyatott, pusztulófélben lévő zsinagógák Magyarországon.

AlefKids állandó gyermekprogramok

Az Óbudai Zsinagóga egy varázslatos hely, ahol a szeretet és az összetartozás vágya megteremtette a családias hangulatú vidám AlefKids központot.

Az SZJA 1+1%-val is segíti munkánkat

EMIH technikai szám: 1287 Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási alapítvány adószám: 19663038-1-42 Adomány: 13597539-12302010-00031397