Chana Deutsch írása

Négyrészes sorozatunkban a zsidó tánc mibenlétével foglalkozunk. Áttekintést adunk a tánc zsidóságban betöltött szerepéről és felvillantunk néhány példát a zsidó tánc több, mint 3300 éves történetéből. A második részben a táncnak azt a dimenzióját mutatjuk be, amely a párkeresés-pártaláláshoz kapcsolódik.

A táncban óhatatlanul van valami vonzó, figyelemfelkeltő. Nem véletlen, hogy a zsidó jog tiltja a férfiak és nők közös táncát, sőt, azt is, hogy férfiak figyeljék a nők táncát. A zsidó források – a Tánách, vagyis a zsidó Biblia, illetve a Talmud tanúsága szerint – ez nem volt mindig így.

Megparancsolták tehát Binjámin fiainak, mondván: Menjetek és leselkedjetek a szőlők között; majd látjátok, íme ha kijönnek Siló leányai körtáncot lejteni, akkor menjetek ki a szőlők közül és ragadjátok el magatoknak ki-ki az asszonyát Siló leányai közül, azután menjetek Benjámin országába. És lészen, ha majd atyáik vagy testvéreik panaszra jönnek hozzánk, így szólunk hozzájuk: ajándékozzátok őket nekünk, mert nem szereztünk kinek-kinek asszonyt a háborúban; hiszen nem ti adtátok nekik, hogy mostanában bűnösök volnátok! És úgy tettek Binjámin fiai: számukhoz képest vettek ugyanis feleségeket a táncoló nők közül, kiket elraboltak; erre menten visszatértek birtokukba, fölépítették a városokat és laktak bennük. (Bírák 21:20-23)

A történet röviden a következő: Binjámin törzsének tagjai szörnyű dolgokat műveltek egy, a területükre tévedt prostituálttal, minek következtében a nő meghalt. A bölcsek – történetük a bírák korában játszódik, a központosított királyság megalakulása előtti időszakban – megesküdtek, hogy senki nem adja a lányát Binjámin törzsének fiaihoz. Felmerült azonban annak a lehetősége, hogy a törzs ilyen módon esetleg megszűnik, ezért kreatív megoldáshoz folyamodtak. Ők ugyan nem engedélyezhették, hogy más törzsekből vegyenek maguknak asszonyokat, ám felajánlották, hogy emberrablás útján szerezzenek maguknak feleséget. Úgy tűnik, férfiak számára ez a párválasztás teljesen elfogadott módja volt.

Siló lányai nem voltak egyedül a táncukkal, a Misna idejében Jeruzsálem lányai évente meghatározott napon, áv hónap 15-én kerítettek sort a táncra. A lányok egymástól kölcsönöztek fehér ruhákat és azokba öltözve mentek ki a mezőre, hogy ott táncoljanak. Ezzel jelezték, hogy készen állnak a házasságra. Azok, akiknek még nem volt felesége, odamehettek és választhattak maguknak. Rábán Simon ben Gamliel mondta (Misna, Táánit 4:8):

Nem voltak nagyobb ünnepei Izraelnek, mint áv 15-e és jom kipur, mert e napokon Jeruzsálem lányai kölcsönzött fehér ruhában mentek ki, hogy ne szégyenítsék meg azokat, akiknek nincsen. Jeruzsálem lányai kimentek és a szőlőligetekben táncoltak.

Azt gondolhatja az ember, hogy a cniut, vagyis a szemérmesség szabályainak értelmében ez a tánc nem megengedett, ám ez nem így volt. Évente kétszer – tu beávkor és jom kipurkor – kifejezetten támogatott volt ez a tánc. Jom kipur és tu beáv napja ugyanis a párválasztás napja volt Jeruzsálemben a Szentélyek idejében. Ez a két nap az Isten és a zsidó nép közti „eljegyzés” és „esküvő” napja is egyben. Jom kipurkor kapta meg Mózes a második pár kőtáblát, beteljesítve ezzel a Szináj-hegyen kötött szövetséget, ez a nap az Istennel való eljegyzés napja a zsidó nép számára.

Mielőtt a tánchoz a fehér ruhákat a házasulandó lányok magukra öltötték, meg kellett merülniük a mikvében (rituális fürdő). Az ünnepségek fontos eleme volt az, hogy kölcsönözték a ruhákat, így mindazoknak, akik nem rendelkeztek saját fehér ruhával, nem kerültek szégyenbe mások előtt a kölcsönzött ruhák miatt. Fontos kiemelni, hogy ezek a fiatalok igen magas spirituális szinten éltek a világ legszentebb városában, Jeruzsálemben, és a Szentély számukra mindennapi valóság volt, nyílt csodákat láttak, ezért ők megengedhették maguknak ezt a fajta – más körülmények között tiltott – táncot még az év legszentebb napján is.

Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy – bár egészen másféle táncról van szó – a tánc a zsidó hagyományban napjainkig a menyasszony és a vőlegény megörvendeztetésének eszköze is az esküvőn. A talmudi idők óta szokás táncolni a vőlegény és a menyasszony előtt, hogy ezzel szerezzenek nekik örömet. Jehuda ben Iláj rabbiról és Smuel ben Jicchák rabbiról is mondják, hogy mirtuszággal a kezükben táncoltak az esküvőkön. A zsidó esküvőknek fontos eleme a menyasszonnyal és a vőlegénnyel (külön-külön) lejtett tánc.

Haszid körökben máig él a középkorban kialakult micvatánc szokása, amikor a férfiak a mozdulatlanul álló menyasszony előtt táncolnak – sokszor egy hosszú kötél két végét fogják – és közben magukban az új házaspárért imádkoznak. Mivel a házasságot a zsidó gondolkodás az Isten által teremtett ember eredeti, tökéletes állapotába való visszatérésének tartja (amikor ugyanannak a léleknek a két fele egyesül), ezért a menyasszony és a vőlegény előtt lejtett tánc a Sechina, az Isteni Jelenlét előtti, magas spirituális szinten levő táncnak is tekinthető.

zsido.com