Hiánypótló könyv jelent meg Baumhorn Lipót építész, a legnagyobb magyar zsinagógatervező munkásságáról Oszkó Ágnes Ivett szerzőségével, a Holnap Kiadó gondozásában.

Baumhorn Lipót (1860–1932) építész neve viszonylag széles körben ismert, a legtöbben, mint zsinagógatervezőt emlegetik és ha nem is tudják felsorolni mind a 26 tervét (ebből 22 került kivitelezésre), a fő művének tartott szegedi újzsinagógát mindenki ismeri.

Baumhorn helyet kap a fontosabb zsidó és építészeti munkákban, ám életéről nagyjából ugyanazok az adatok köröznek. Legutóbb 1999-ben jelent meg róla egy összefoglaló kisebb könyv (összesen 62 oldalas) Szegő György építész szerkesztésében, ám azt már rég nem lehet a könyvesboltokban fellelni.

A most megjelent könyvben a szerző több mint 200 oldalon keresztül tematikusan mutatja be Baumhorn munkásságát. Öt témán keresztül ismerhetjük meg az építész életét, örökségét és jelentőségét. Oszkó Ágnes Ivett művészettörténész évek óta kutatója Baumhornnak, – tavaly A zsinagógaépítészet térszerkezeti és stílusbeli jellegzetességei Baumhorn Lipót (1860-1932) életművében című értekezésének megvédésével szerzett doktorátust, és ennek az értekezésnek a kiegészítésével született meg a mostani könyv, mely a Holnap Kiadó „Az építészet mesterei” – ezt is beleszámítva jelenleg 28 tagú – sorozatába illeszkedik.

A keményfedelű, védőborítóval ellátott négyzet alakú könyv az albumok közé sorolható, ám azoknál sokkal több. Az albumokra jellemző képmennyiséget (gyakorlatilag minden oldalon található legalább egy kép, egy tervrajz, egy vázlat, vagy a szerző fotója), adatokban gazdag, tudományos igénnyel megírt szöveg kíséri. Mivel a jegyzetek nem az oldalak alján, hanem a könyv végén találhatók, így a kötet a műkedvelő olvasó érdeklődését éppúgy kielégíti, mint a forráskedvelő kutatókét.

A könyv több mint a felét Baumhorn zsinagógái foglalják el, melyeket Oszkó hat kategóriába oszt: az első korszakot a keleties típusba (1886-1896) sorolja, amit a historizáló (1897-1902), a századfordulós (1900-1905), a protomodern (1905-1914) és a historizáló modern (1918-1932) stílusú zsinagógák követnek. Végül az építész bővítései és rekonstrukciói tanulmányozhatók. Ahogy a borító fülszövegén olvasható:

„Pályája kezdetén lerótta tiszteletét elődei előtt keleties és historizáló alkotásaival, és a német alaprajzi- és kupolatípus adaptálásával megalkotta sajátos szerkezeti prototípusát. A századforduló csúcsműve Szeged neológ zsinagógája volt, melynek épületornamentikája beszédes szimbolizmust rejt. Önálló magyaros szecessziót a modern funkcionalitással ötvöző stílusára ezt követően talált rá a ceglédi, az újvidéki és a Budapest Dózsa György úti zsinagógák tervezésekor. Az első világháború után a korszerű épületszerkezetet többnyire klasszicizáló köntösbe bújtatta, melynek továbbra is szerves részét képezte az orientalizálás. A műfaj hattyúdala a gyöngyösi zsinagóga volt 1930 körül, mely utoljára megidézte a közösségek századfordulós virágzását.”

Baumhorn a Kozma utcai izraelita temetőben található sírját a veje és 1925-től építésztársa, Somogyi György (1893-1980) tervezte. A feliratból kiderül az építész levita származása is (héber neve: Jehuda ben Mirjám háLévi). A szegedi zsinagóga felhőkön úszó kupolája által kísért szöveget Löw Immánuel (1854-1944) szegedi főrabbi írta:

„Ihletett művészünk! Ájtatkeltő zsinagógák

égkereső vonalát ihlete, szíve szülé!

Békés hajlékán lebegett áhítatos érzés:

Égkereső vígaszát férj s apa lelke szülte.”

A síron olvashatjuk az általa tervezett zsinagógák felsorolását is, igaz nem kronológiai sorrendben. A nem teljesen következetes listáról hiányzik a makói zsinagóga, de szerepel a kaposvári, kecskeméti és újpesti is, melyek „csak” átalakítások voltak. Érdekes, hogy a kéttucatnyi megrendelés közül csupán egy orthodox zsinagóga van. Oszkó könyve alapján, az épületek felavatási évszáma szerint Baumhorn a következő önálló zsinagógákat tervezte:

1. Esztergomi zsinagóga, 1888
2. Nagybecskerekei (Zrenjanin, Szerbia) zsinagóga, 1897
3. Szolnoki zsinagóga, 1898
4. Temesvár-gyárvárosi (Timișoara, Románia) zsinagóga, 1899
5. Brassói (Brașov, Románia) zsinagóga, 1901
6. Fiumei (Rijeka, Horvátország) zsinagóga, 1903
7. Szegedi újzsinagóga, 1903
8. Ceglédi zsinagóga, 1906
9. Lipótszentmiklósi (Liptovský Mikuláš, Szlovákia) zsinagóga, 1906
10. Muraszombati (Murska Sobota, Szlovákia) zsinagóga, 1908
11. Dózsa György (Aréna) úti zsinagóga, 1908-ban
12. Újvidéki (Novi Sad, Szerbia) zsinagóga, 1909
13. Nyitrai (Nitra, Szlovákia) zsinagóga, 1911
14. Egri status quo ante zsinagóga, 1913
15. Makói zsinagóga, 1914
16. Páva utcai zsinagóga, 1924
17. Nyíregyházi orthodox zsinagóga, 1932 (már 1924-től használták)
18. Losonci (Lučenec, Szlovákia) zsinagóga, 1925
19. Hegedűs Gyula (Csáky) utcai zsinagóga, 1927
20. Gyöngyösi status quo ante zsinagóga, 1930
21. Bethlen téri zsinagóga, 1932

A huszonkettedik zsinagóga kérdéses. Eredeti tervek hiányában Oszkó az 1905. szeptember 30-án, a zsidó újév első napján felavatott szatmárnémeti (Satu Mare, Románia) status quo ante zsinagógát is Baumhorn tervezőirodájához köti, habár a tervező minden bizonnyal Kovács Károly építészmester volt, aki az irodában dolgozott. Oszkó szerint felmerülhet a kettőjük közötti stróman szerep lehetősége is. Így nem meglepő hát, ha eltérő számokkal találkozunk, ha Baumhorn zsinagógai remekeit akarjuk listázni.

Végezetül, nem vagyok hivatott a könyvet szakmai szempontból kritikával illetni, csupán egy szerény megjegyzést kívánok tenni, hogy vallás- és kultúrtörténeti szempontjából még teljesebb legyen a mű. Baumhorn négy budapesti zsinagógájánál (a Dózsa György útinál, a Páva utcainál, a Hegedűs Gyula utcainál és a Bethlen térinél), a rítus szerinti meghatározás részben „status quo ante” szerepel, mely nem állja meg a helyét. Ugyanis a fővárosban bár volt törekvés rá, végül status quo ante hitközség nem alakult, így zsinagógája sem lehetett. A fent nevezetett épületeket egytől-egyig a Pesti Izraelita Hitközség rendelte meg, azaz hivatalosan a neológiához tartoztak. Ami megtévesztő lehet (azon kívül, hogy történelmi megalapozottság nélkül, az elmúlt évtizedben a Hegedűs és Bethlen zsinagógák bejárata mellé is kikerült a status quo jelző), hogy a bima az orthodox hagyományoknak megfelelően mind a négy helyen a tér közepén áll, ahogy ez jellemzően a status quo zsinagógákban is volt. Ezt a jelenséget a korszak vezető zsidó lapja, az Egyenlőség a következőképpen fogalmazta meg: fővárosi zsidóság szakított a „régi neológ irányzattal és egyre konzervatívabb formák közt kívánja Isten-tiszteletét megtartani”.

A munkához gratulálunk és jó szívvel ajánljuk minden Olvasónknak!

Cseh Viktor

Források:

Oszkó Ágnes Ivett, Baumhorn Lipót. Budapest: Holnap Kiadó, 2020.

„A Csáky-utcai templom befejezés előtt”, Egyenlőség, 1927. 46. évf. 36. szám, 4. o.

„Hirek – Az uj izraelita templom megnyitása.”, Szatmár-Németi, 1905. 9. évf. 72. szám, 3. o.

zsido.com