Sávuot: együtt ünnepeltük a tóraadást

Rég láttak zsinagógáink olyan örömöt, mint az idei Sávuotkor, amikor végre nagyobb számú közösség jelenhetett meg a zsinagógákban. Sőt, volt olyan zsinagóga, ahol hosszú évtizedek után most először imádkozhatott a közösség, hiszen Stell Izsák rabbi vezetésével megnyitotta kapuit Újbudán a Bocskai úti zsinagóga.

Bár a kitartóan szakadó eső sokakat elriasztott, még így is szép számmal érkeztek imádkozni az emberek, hiszen ezen a napon mindenkinek – nőknek, férfiaknak, időseknek, gyerekeknek egyaránt – kötelessége meghallgatni a tízparancsolat felolvasását. Ez idén a szokottnál is fontosabb volt, hiszen az izraeli Chábád Bét Din rabbijai arra kértek mindenkit: ahol csak lehetőség van már közösségi imára, menjenek el az emberek, vigyék magukkal a gyerekeiket, hallgassák meg a Tóra felolvasását és imádkozzanak az Izraelben élőkért. Így minden egyes ember, és főleg minden kisgyerek, aki meghallgatta a tízparancsolatot, fontos segítséget nyújtott ahhoz, hogy Izraelben újra béke legyen és biztonságban élhessenek az emberek. Hiszen, ahogy a Rebbe is tanította, a diaszpórában élő zsidók spirituális emelkedéssel tudják Izrael földjének biztonságát elősegíteni: micvák gyakorlásával, imával, adakozással, tóratanulással és a felebaráti szeretet gyakorlásával.

Bár idén nem volt lehetőség a szokásos egész éjszakás előadássorozatokra, így is több helyen csatlakozhattak az érdeklődők egy-egy ünnepi tanulásra. Az ünnep első napján minden zsinagógában tejes kidussal várták a közösséget – Szentendrén egyenesen különleges sajtkóstolóval készültek. A gyerekeknek pedig mindenhol fagylalttal kedveskedtek.

Az Óbudai Zsinagógában érdekes programmal várta a gyerekeket a Kábálát Kids. A közel húsz kisebb-nagyobb gyerek, akik az esővel dacolva szüleikkel elmentek a zsinagógába, fagyival, bohócműsorral és sávuoti előadással múlatták az időt, míg a felnőttek imádkoztak. Rapi-Legény Zsuzsától, a Kábálát Kids vezetőjétől azt is megtudtuk, ennél sokkal több gyerekhez jutottak el az ünnep előtt: összesen 160 család vehette át a sávuoti társasjátékból és „Szináj-hegy” süteményekből álló csomagot a fővárosban és vidéken.

zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA