
Megjelent az Egység októberi száma
Az újság témája ezúttal az Egyesült Államok zsidósága: hogyan viszonyultak az egykori európai rabbik a kivándorláshoz stb.

1%-os kampány
Interjú Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával az 1%-os kampányról. Komoly siker a zsidó egyházaknak, 5 új támogatóból 4-en az EMIH-et választották.

A főváros rejtett zsidó kincsei Fotópályázat
A pályázat célja a Budapestet meghatározó zsidó kulturális-vallási élet egykor pezsgő útvonalainak, közösségi helyszíneinek bemutatása.

Virtuálisan séta a Második Templomban
A modern technológiával kiépített programot történészek, rabbik és archeológusok segítségével készítették el.

Őszi Nagyünnepek ימים נוראים
Idén október 2-án este köszönt ránk a zsidó újév, Ros Hásáná. A kétnapos ünnepen az ember teremtésének 5776-ik évfordulójára emlékezünk.

Holokauszt emlékfal Olaszliszkán
A látogató az emlékhelyen barangolva, saját maga fedezi fel a korábbi struktúrákat, a bimát megérintve pedig még inkább megélénkül a „hely szelleme”.

Új kötetek, új EMIH hittankönyvek
Már nyomdában van az EMIH két újabb hittankönyve, amelyek hamarosan az általános iskolások kezébe kerülhetnek.

Tarts velünk Izraelbe! – EMIH Taglit
Örömmel értesítünk Titeket, hogy idéntől az EMIH is fog szervezni SAJÁT Taglit csoportot.

Zsidó mesék 2.
Az EMIH felkérésére Gárdos Péter filmrendező huszonkét, többségében nem zsidó származású gyereket kérdezett meg, mit jelent számára zsidóság.

Olajág, spiritualitás és család
Riport Szirmai Viktorral az Olajág Otthonok Főigazgatójával, közösségünk tagjával.